Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Rendszerismertetés
Térkép megyei felosztásban

Székkutas képviselői

Székkutas

Weboldal

50 évvel ezelőtt 1950. január 1-ével, a BM. 5203-35-8/1949.I.8 szám alatt kiadott rendelete értelmében községünk Vásárhelykutas néven önállóvá vált. Kivált Hódmezővásárhely közigazgatása alól. Területe akkor 22815 Kh volt és a lakosság száma 4095 fő.
E területnek mint a vásárhelyi \\\"Nagypuszta\\\" más területeinek is, már korábban is voltak önállósodási törekvései, de azok nem jártak eredménnyel.
A tanácsházát ideiglenesen a régi közigazgatási kirendeltség épületében helyezték el, de 1951-ben megépült az új tanácsháza a község mai központjában.
A közigazgatási felügyeletet ideiglenesen a városi tanács látta el. Egy fél évnek kellett eltelni mire megjelent a rendelet, hogy a község a szentesi járáshoz fog tartozni. A község nevét az akkor újonnan választott tanács Székkutasra változtatta.
A falu területén már az avarkorban is éltek emberek, melyet bizonyítanak az ásatások során feltárt sírok is. Nevét már 1426-ban említik oklevelek KWTAS néven. Nevét egy itteni kútról kaphatta. A későbbi évszázadokban Peres, Pörös, Veres Kutas neveken szerepelhet településünk a különböző okiratokon. A leggyakrabban használt Peres előnév a terület tulajdonjogáért folytatott hosszú perek miatt ragadt rá. A helyi hagyomány szerint a Veres előnevet, a falu szélén ma is álló, egykoron veresre festett csárdáról kaphatta. Ennek az épületnek a másik érdekessége, hogy a faluban ez a legidősebb építmény a maga 220 évével. A XX. század elején még Vásárhelykutas néven Hódmezővásárhely külterülete volt. 1979-ig a lakosság háromnegyede külterületen élt, tanyavilágon élt, mára ez az arány szinte megfordult.

Székkutas mai arculatának kialakítását nagyban befolyásolta az 1952 \\\"53-ban elkészült mintafalu terve. 1958-\\\"59-ban elkészült a 47-es főút jelenlegi útvonala, majd az ezt követő időszakban a jelentősebb községi szintű építkezések a főút mellé összpontosultak. A sportpályát még Kiss Pál, akkori polgármester adományozta a sportot kedvelőknek, de az ifjúsági házat és a tekepályát már 1957- \\\"58-ban építették. 1962- \\\"63-ban épült az Alföldi operának becézett és saját korában nagyon korszerűnek számító Művelődési ház. 1975-ben felépült az ABC áruház, majd rá egy évre a Posta új épülete, és ezzel teljesen áthelyeződött Székkutas központja az \\\"új\\\" 47-es mellé. 20 évvel ezelőtt felépült a tornaterem, amely jelenleg a kiállításoknak ad helyet, 1981-ben átadták az új iskolát, majd \\\"85-ben az egészségházat. A fejlődéssel együtt nőtt a falu önállósága, amivel párhuzamosan a \\\"60-as évek végén beindított Székkutas - Hódmezővásárhely - Székkutas Volán buszjárat, szorosabbra fűzte a falusiak és városiak közötti kapcsolatot.

A faluban az ipar is rohamosan fejlődött a \\\"60-as évek végén. A tsz-ek gépesítésével párhuzamosan a gépállomás szakosított gépjavításra, majd majorgépesítésre és villamosításra tért át. Még később a HÓDGÉP részeként mezőgazdasági gépeket gyártott és a község legjelentősebb komoly munkaerőt foglalkoztató ipari üzemévé vált. Egy elhibázott döntés értelmében a HÓDGÉP a székkutasi gyáregységét a \\\"70-es évek végén eladta az Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezetnek, ezzel egy komoly munkahelyet megszüntetve Székkutason. Ennek káros hatása napjainkban is érezhető.
A község iparát ezenkívül a Herbária, 1-2 ipari szövetkezet és néhány egyéni kisiparos jelentette.

A termelés ilyen gyors fejlődésével egy időben a község az élet más területein is igen komoly fejlődét mondhatott magáénak.

A felnövekvő nemzedék oktatását nevelését a községben működő iskola mellett nyolc külterületi tanyai iskola látta el, így: Csicsatér, Öthalom, Feketehalom, Kakasszék, Szökehalom, Csajág, Hatablak, Kispuszta. Ezek 1-2 tanerős iskolák voltak és osztatlan tanítás folyt. Ezekből alakul a mostani 8 évfolyamos általános iskola.
Óvoda már korábban is működött a régi Népházban. 1947- \\\"48-ban egy ONCSA házból átalakítással 2 termes óvoda készült, ahol 2 óvónő foglalkozott a 3-6 éves gyerekekkel. Ma már a kibővített óvodában négy csoportban foglalkoznak a kicsinyek nevelésével.

Az 50-es évek elején alakult sportkör tevékenysége korábban sokkal eredményesebb volt, mint manapság. Szélesebb tömegeket tudtak mozgósítani és a tömegsportban több országos szintű eredményt értek el. A futballisták megnyerték az országos Traktor-kupát. Székkutas szülöttjeként Szenti Jusztina olimpián is képviselte hazánkat. A sportpályán széleskörű társadalmi részvétellel épült az ifjúsági ház, a tekepálya, az országban elsőnek lett kivilágítva a futballpálya és végül így épült a tornacsarnok is.

Az egészségügy helyzetére jellemző, hogy a korábbi külterületi orvosok helyett két SZTK körzeti orvos látta el korábban külön saját kis rendelőjében, ma már korszerű egészségházban. A fejlődés során fogorvosi rendelő is létesült, és teljes munkaidőben laborvizsgálatot is végeznek, és fizikoterápiás ellátás is folyik. A fentiek mellett állandóan működött és a körülmények javulásával ma is jól működik az anya és csecsemővédelem. A szakorvosi ellátást, valamint a szükséges korházi kezelést a hódmezővásárhelyi rendelőintézet és városi kórház látta el, és látja el ma is.
A gyógyszerellátást 1933 óta önálló gyógyszertár biztosította. Ma a privatizált gyógyszertár a korszerű egészségházban működik.
Az állategészségügy és élelmiszerellenőrzési feladatott korábban egy állatorvos látta el. Már az önálló község idejében még egy állatorvosi munkahely alakult. Ma pedig már állatgyógyszertár is működik Székkutason.
A község kommunális ellátásának fejlődésére jellemző, hogy a központ villamosítása a \\\"40-es évek végén megtörtént és későbbi építkezésekkel egyidejűleg tovább fejlődött. Ma már a külterület villamosítása terén is vannak eredmények. Az ivóvíz ellátás fokozatosan fejlődött és érte el, hogy ma az egész községben a megépült törpe vízmű és a kiépült vezetékhálózat biztosítja a jó minőségű ivóvizet.
Az 1985. október 11-én Székkutason ünnepélyes keretek között meggyújtották a vezetékes földgázt. Ezt, a község fejlődése szempontjából komoly eseményt a polgármesteri hivatal falán egy emléktábla hirdeti. A lakosság nagymértékű közreműködésével megépült a földgázellátó hálózat, mely a családok többségének megkönnyíti a fűtést.
A belterület majdnem minden utcájában kétoldali kiépített járda van és néhány kivétellel aszfaltburkolatú út is.

A felsorolt jelentős fejlődéssel együtt megváltozott a lakosság szociális és társadalmi szerkezete is. 1950-ben a lakosság 20%-a élt a községben és 80%-a külterületen, tanyákon. Ez az arány a \\\"80-as évek végére megfordult. A belterületen épült új utcák korszerű házai egyértelműen mutatják a lakosság anyagi körülményeinek javulását, bár a belterületre szorult és otthoni gazdálkodásra kényszerült családoknak egyre inkább szűknek bizonyulnak a tanyákhoz viszonyítva kis telkek.
Minden háztartásban van rádió és televízió, elterjedtek a különböző elektronikus háztartási és szórakoztató eszközök és egyre több családban jelenik meg a számítógép. A családok több mint felének van személyautója, ami az emelkedő üzemanyag árak mellett lassan ismét luxuscikknek számít. Az utóbbi évek eseményeként általánosnak lehet mondani a telefonnal való ellátottságot, sőt egyre többen rendelkeznek mobil telefonnal is.

A község vezetésének célja, hogy fejlesztésekkel biztosítsa a székkutasiak jó közérzetét, megélhetését helyben. A munkahelyteremtő vállalkozások támogatása mellett fontos szerephez jut a természetes környezet megóvásának. A még kiaknázásra váró területek: gyógynövénytermesztés és a falusi turizmus. A jövőkép megtervezésében és megvalósításában fontos szerep jut még a meglévő és újonnan szerveződő gazdasági, politikai, egyházi és kiemelten a civil szervezeteknek.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 10.480341 | Megtekintett oldalak száma: 85